Néma fohász

Watzker Szilvia: Néma fohász

Ölelj magadhoz jótékony sötétség,
jeges szád fagyos csókja,
mint vad sarki szél járja át testem,
vájd belém vad karmod, hogy
vérem kármin kristálya, vöröslő
gleccserré dermedve álljon a
lét valószerűtlen keskeny ösvényén,
lehulló bíborcseppjei, mint
guruló gyöngyök fussanak tova….
s látom, amint az idő végtelen
kapuját tárja felém,
s a fájdalom, mint illékony varázs
oszlik szét e magányos óra csendjében,
másodpercekbe zárt pillanatképek
futnak szemem üveggé csontosodott
vásznán, egy színes fényfüggöny
szürreális vibrálása játszik csalfa táncot,
elmém kusza koponyába zárt tekervényén
s lebegve állok az öröklét mezsgyéjén,
hallom mint harsonák zúgják
fülembe az örök csend szimfóniát,
lágyan elenged végleg a földi lét,
s magához ölel a jótékony sötétség….

– via –